„Mert ahol a kincsed van,
ott lesz a szíved is.”
(Máté 6:21)


„Egy indián ellátogatott New Yorkba a barátjához. Sétálni indultak a Broadway-n. Nehezen viselte a járművek zaját, az utcákon özönlő tömeg moraját.
Egyszer csak megtorpant, megragadta a barátja karját és a fülébe súgta:
– Hallod Te is, amit én hallok?
– Persze. Hallom az autók dudálását, a buszok dübörgését, a gyalogosok beszédfoszlányait ...
– Nem, nem. Itt valahol egy TÜCSÖK ciripel.
– Lehetetlenség. Biztosan tévedsz, a belvárosban, sajnos már régen nincsenek tücskök. De ha ide is tévedt volna egy, ebben a zajban úgysem hallaná az ember - felelte türelmetlenül a városi ember.
Az indián széthajtotta az egyik ház falára kúszó csenevész vadszőlő levelet – egy kis tücsök lapult mögöttük.
– Persze, nektek egyszerűen kifinomultabb a hallásotok … – jegyezte meg józanul a barátja.
– Nem érted, miről van szó – válaszolta –, adj egy 50 centes érmét!
Amikor megkapta, a földre ejtette a pénzt. A körülöttük tolongó járókelők közül többen megtorpantak, még azok is, akik nlhány lépéssel arréb voltak, és kíváncsian keresték szemükkel a járdán az érmét.
– Érted már? – kérdezte az indián a barátját. – Ennek a pénzdarabnak a csörrenése sem hangosabb, mint a tücsök ciripelése. A fehér emberek füle ezt mégis meghallotta.
Tudod az ember mindig azt hallja meg,
amire megtanult figyelni ...
(H. Hamdorf–Ruddies nyomán – Kötőjeles történetek)